Empfehlungen basierend auf "Brezeltango"

Based on your reading history, we think you will also enjoy the following books.

von Ferenc Molnar

Az ifjúsági irodalom egyik alapművének tartott regény 1907-ben jelent meg, s nem csak hazánkban, de a világon mindenütt nagy sikert aratott. Ezt bizonyítja az is, hogy Bulgáriától kezdve Dél-Koreáig nagyon sok nyelvre fordították le. Olaszországban például az irodalmi mítoszok közé emelkedett, az ottani zsebkönyvtár sorozatban már a tizenharmadik kiadása is megjelent, épp csak nem kötelező tananyag. A józsefvárosi Füvészkertben játszódó történet ugyanis olyan mondanivalóval rendelkezik, hogy azok számára is érthetővé válik, akik a Föld más területén élnek.Kevés regény ábrázolja olyan sokrétegűen és érzékenyen a kamaszok világát, mint Molnár Ferenc műve, a Pál utcai fiúk. Ezért sem véletlen, hogy kötelező olvasmány lett belőle. Az 1890-es évek pesti gyerekvilágának ezt a lírai krónikáját többször is feldolgozták, színpadon és filmen egyaránt. Leghíresebbnek közülük a Fábry Zoltán rendezte 1968-as változat bizonyult, ami magyar-amerikai koprodukcióban készült. A Pál utcai fiúk főszereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a szabadságot és a hadszínteret. Ezen kereten belül mutatja be az iskola és játék, barátság és harc, összetartás és árulás megnyilvánulásait a kamaszvilág tükrében, a gyerekek szemszögéből nézve és megértve. A történet két rivális banda között játszódik, akik a grundon – és a grundért – folyó harcot élet-halál kérdésének tekintik, ám ez a romantikus játékhadszíntér az író fantáziája által jelképpé válik, ahol a fennmaradásért kell háborúzni. Mert ennek a világnak is megvannak a saját törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei. Tehát vezérei és közkatonái is. Boka és Ács Feri a két tábor vezére, Geréb, az áruló, s az önfeláldozó Nemecsek Ernő egytől-egyig kiforratlan, alakuló egyéniségek, s Nemecsek híres önfeláldozása sem a szokványos hősi tett, sokkal inkább a grundért folyó háború során önkéntelenül is bátor hőssé váló hétköznapi kamasz természetes cselekedete

von Rebecca Yarros

Lépj A Sárkánylovasok Képzésére Szolgáló Katonai Iskola Falai Közé, és Ismerd Meg Ezt Az Elit és Brutális Világot A Bestseller Szerző Rebecca Yarros Regényéből! A Húszéves Violet Sorrengail Egész Eddigi életében Azt Hitte, A Történelem Tanulmányozása Lesz A Feladata Az Írnok Kvadránsban Az Imádott Könyvek Között. Azonban Az Iskola Vezénylő Tábornoka - Aki Egyszemélyben A Lány Kőkemény Anyja - Megparancsolja, Hogy Violetnek Be Kell Lépnie A Többszáz Jelölt Közé, Akik Navarre Elitjéhez, A Sárkánylovasokhoz Akarnak Tartozni. Ha Mindenkinél Kisebb és Törékenyebb Vagy, Akkor Csak Egy Hajszál Választ El A Haláltól... Mondjuk Azért, Mert A Sárkányok Nem Választanak Ki ,,törékeny Embereket, Hanem Felperzselik őket. Ráadásul, Amikor Kevesebb A Kapcsolódni Hajlandó Sárkány, Mint Kadét, Nem Meglepő, Hogy A Többség Szívesen Végezne Violettel, Hogy Ezzel Is Növelje A Saját Esélyeit A Sikerre. A Többiek Pedig Azért ölnék Meg, Mert Az Anyja Lánya; Köztük Van Xaden Riorson Is, A Lovasok Kvadránsának Leghatalmasabb és Legkönyörtelenebb Szárnyvezére Is. Violetnek Minden Ravaszságára Szüksége Lesz, Hogy Minden újabb Napfelkelte életben Találja. Közben Az Iskola Falain Túl Dúló Háború Egyre Gyilkosabb, A Királyság Védelmét Szolgáló Erődítmények Sorban Elesnek, és Egyre Többen Halnak Meg. A Helyzeten Tovább Ront, Hogy Violet Gyanakodni Kezd, Hogy A Vezetés Rettenetes Titkot Rejteget. Barátok, Ellenségek, Szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában Mindenkinek Határozott Tervei Vannak, Mert Ha Valaki Egyszer Bekerül, Onnan Csak Két Kiút Van: Lediplomázni Vagy Meghalni. ,, A Fourth Wing Első Lapjától Az Utolsóig Megdobogtatja Majd A Szíved...ez Egy Olyan Fantasy, Amilyet Még Biztosan Nem Olvastál! - Jennifer L. Armentrout, #1 New York Times Bestseller Szerző ,,a Legbrutálisabb, Legaddiktívabb Fantasy, Amit Az Elmúlt évtizedben Olvastam - Tracy Wolff, #1 New York Times Bestseller Szerző ,,brutális, Pörgős, Letehetetlen és Romantikus Feszültségtől Vibráló... Mindent, és Még Annál Is Többet Nyújt, Amit Egy Könyvtől Elvárok. Fenomenális! - Samantha Young, Nemzetközi Bestseller Szerző ,,sárkányok és Háború, Szenvedély és Hatalom...egyszerűen Lehengerlő! - Nalini Singh, Nemzetközi Bestseller Szerző

von Penelope Delta

Parousiázi mia khóra pou katérrefse ikonomiká allá kai se epípedo axión, lógo tis astókhastis politikís iyesías kai tis idiotélias ton axiomatoúkhon, i opíi khrisimopíisan ton ploúto tis pros óphelós tous. I katástasi odíyise polloús katíkous, idiaítera néous, sta xéna kai diefkóline tous yítones pou epivoulévontan ti Khóra ton Mirolátron, ópos tin onomázi i Délta. To Vasilópoulo, ómos, me ti víthia tis Gnósis, tis kira-Phrónisis, tis adelphís tou Irinoúlas kai pollón anónimon simpatriotón tou tha vri ton trópo na alláxi ti míra tis khóras, emphisóntas stous katíkous tis pnévma dimiouryikótitas, thárrous, ergatikótitas kai prosphorás sto kinó kaló.

von Elsie Silver

Willa Grant, az ízig-vérig városi lány egyszer csak belecsöppen egy isten háta mögötti farm mindennapjaiba, ráadásul bébiszitterként. Azelőtt sosem foglalkozott gyerekekkel, ennek ellenére jó bulinak ígérkezik a Wishing Well Ranchen tölteni a nyarat. A megbízás csak két hónapra szól, ennyit fél lábon is ki lehet bírni! A gondjaira bízott kisfiúval hamar összebarátkozik, de Luke apja már keményebb diónak bizonyul. Cade Eaton és Willa között az ellenszenv kölcsönös, azonban egy véletlen esemény hatására minden más megvilágításba kerül. Gondosan titkolják egymás előtt érzéseiket – Cade nem akar futó kalandba keveredni a fia bébiszitterével. Az elhatározás világos mindkét fél részéről, de vajon meddig tudják tartani magukat hozzá?

von Rebecca Yarros

Miután majdnem másfél évet töltött a Basgiath Hadi Iskola falai között, Violet Sorrengail tisztában van vele, hogy már nincs idő elméleteket gyártani. És nincs már több idő a bizonytalankodásra sem. A háború ugyanis elkezdődött, és az ellenség az iskola falain kívül és belül is egyre veszedelmesebb -- lehetetlen megmondani, hogy kiben lehet megbízni. Violetnek útra kell kelnie a roskadozó aretiai varázsvédelmen túlra, hogy ismeretlen vidékeken keressen szövetségeseket Navarre számára. Az út alaposan próbára teszi a rátermettségét, a szerencséjét és az erejét, de bármit megtenne, hogy megmentse az övéit -- a sárkányait, a családját, az otthonát és persze a férfit, akit szeret. Még akkor is, ha ehhez akkora titkot kell őriznie, amely talán mindent elpusztít körülötte. Hadseregre, erőre és mágiára van szükségük -- és arra, amit egyedül Violet találhat meg: az igazságra. Csakhogy vihar közeleg... És nem mindenki fogja túlélni a dühét.

von Leiner Laura

Budai Rebeka élete Tizenhat évesen Fenekestül Felfordult, Amikor Posztolt A Barátja Falára Egy Szemrehányó, Egy Szál Gitáros Dalt, A Késtélt. Azóta ő Bexi, Aki Immár A Második Lemezén Dolgozik, A Dal Ugyanis óriási Sláger Lett és Országos Hírnevet Hozott Számára. Körte, A Tetoválóművészből Avanzsált Menedzser épp Egy Tévés Fellépést Szervezett Le A Pop/rock Sztár Leszek! Döntőjébe, Ahol Beki A Legesélyesebb Versenyző Duettpartnere Lesz. Nagy Márk Nemcsak Az énekhangjával, Hanem Külsejével Is Belopta Magát A Női Nézők Szívébe, De Bekivel Már Nehezebb Dolga Lesz...

von Leiner Laura

A huszonhat éves Shannen három éve dolgozik egy női magazinnál. Látszólag teljes az élete, mindene megvan, de ki nem állhatja a munkáját, a munkatársait meg pláne. Kétségbeesetten keresi a „csomagot”, rajta az Életed értelme címkével. Régóta próbál bekerülni egy másik újsághoz, de mindenhol visszautasítják. Azonban egy szokványosan unalmas napon behívják egy állásinterjúra. Az élete teljesen felfordul, és már semmiben sem biztos, amiben addig szilárdan hitt. A Közhelyek elgondolkodtató történet jelentéktelen, mégis fontos pillanatokról, a hibáinkról, valós és képzelt fájdalmainkról, szeretetről és tragédiáról.