Empfehlungen basierend auf "Bízz bennem"

Based on your reading history, we think you will also enjoy the following books.

von Ferenc Molnar

Az ifjúsági irodalom egyik alapművének tartott regény 1907-ben jelent meg, s nem csak hazánkban, de a világon mindenütt nagy sikert aratott. Ezt bizonyítja az is, hogy Bulgáriától kezdve Dél-Koreáig nagyon sok nyelvre fordították le. Olaszországban például az irodalmi mítoszok közé emelkedett, az ottani zsebkönyvtár sorozatban már a tizenharmadik kiadása is megjelent, épp csak nem kötelező tananyag. A józsefvárosi Füvészkertben játszódó történet ugyanis olyan mondanivalóval rendelkezik, hogy azok számára is érthetővé válik, akik a Föld más területén élnek.Kevés regény ábrázolja olyan sokrétegűen és érzékenyen a kamaszok világát, mint Molnár Ferenc műve, a Pál utcai fiúk. Ezért sem véletlen, hogy kötelező olvasmány lett belőle. Az 1890-es évek pesti gyerekvilágának ezt a lírai krónikáját többször is feldolgozták, színpadon és filmen egyaránt. Leghíresebbnek közülük a Fábry Zoltán rendezte 1968-as változat bizonyult, ami magyar-amerikai koprodukcióban készült. A Pál utcai fiúk főszereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a szabadságot és a hadszínteret. Ezen kereten belül mutatja be az iskola és játék, barátság és harc, összetartás és árulás megnyilvánulásait a kamaszvilág tükrében, a gyerekek szemszögéből nézve és megértve. A történet két rivális banda között játszódik, akik a grundon – és a grundért – folyó harcot élet-halál kérdésének tekintik, ám ez a romantikus játékhadszíntér az író fantáziája által jelképpé válik, ahol a fennmaradásért kell háborúzni. Mert ennek a világnak is megvannak a saját törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei. Tehát vezérei és közkatonái is. Boka és Ács Feri a két tábor vezére, Geréb, az áruló, s az önfeláldozó Nemecsek Ernő egytől-egyig kiforratlan, alakuló egyéniségek, s Nemecsek híres önfeláldozása sem a szokványos hősi tett, sokkal inkább a grundért folyó háború során önkéntelenül is bátor hőssé váló hétköznapi kamasz természetes cselekedete

von Penelope Delta

Parousiázi mia khóra pou katérrefse ikonomiká allá kai se epípedo axión, lógo tis astókhastis politikís iyesías kai tis idiotélias ton axiomatoúkhon, i opíi khrisimopíisan ton ploúto tis pros óphelós tous. I katástasi odíyise polloús katíkous, idiaítera néous, sta xéna kai diefkóline tous yítones pou epivoulévontan ti Khóra ton Mirolátron, ópos tin onomázi i Délta. To Vasilópoulo, ómos, me ti víthia tis Gnósis, tis kira-Phrónisis, tis adelphís tou Irinoúlas kai pollón anónimon simpatriotón tou tha vri ton trópo na alláxi ti míra tis khóras, emphisóntas stous katíkous tis pnévma dimiouryikótitas, thárrous, ergatikótitas kai prosphorás sto kinó kaló.

von Leiner Laura

Budai Rebeka élete Tizenhat évesen Fenekestül Felfordult, Amikor Posztolt A Barátja Falára Egy Szemrehányó, Egy Szál Gitáros Dalt, A Késtélt. Azóta ő Bexi, Aki Immár A Második Lemezén Dolgozik, A Dal Ugyanis óriási Sláger Lett és Országos Hírnevet Hozott Számára. Körte, A Tetoválóművészből Avanzsált Menedzser épp Egy Tévés Fellépést Szervezett Le A Pop/rock Sztár Leszek! Döntőjébe, Ahol Beki A Legesélyesebb Versenyző Duettpartnere Lesz. Nagy Márk Nemcsak Az énekhangjával, Hanem Külsejével Is Belopta Magát A Női Nézők Szívébe, De Bekivel Már Nehezebb Dolga Lesz...

von Leiner Laura

A huszonhat éves Shannen három éve dolgozik egy női magazinnál. Látszólag teljes az élete, mindene megvan, de ki nem állhatja a munkáját, a munkatársait meg pláne. Kétségbeesetten keresi a „csomagot”, rajta az Életed értelme címkével. Régóta próbál bekerülni egy másik újsághoz, de mindenhol visszautasítják. Azonban egy szokványosan unalmas napon behívják egy állásinterjúra. Az élete teljesen felfordul, és már semmiben sem biztos, amiben addig szilárdan hitt. A Közhelyek elgondolkodtató történet jelentéktelen, mégis fontos pillanatokról, a hibáinkról, valós és képzelt fájdalmainkról, szeretetről és tragédiáról.

von Borsa Brown

Érzelmes és sokkoló. Történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. Csillának nincs egyszerű élete. Egyetemista, de az élet száz felől osztogatja neki a pofonokat. Alkoholista édesapja, és rákos édesanyja mellett azzal is szembe kell néznie, miként változik az öccse a drog hatására egy egészen más emberré. Egy tolmácsmunka alkalmával összehozza a sors egy szaúdi férfivel, aki felforgatja az életét. Az Arab szeretője című regény Az Arab párhuzamaként a másik oldalról, a nő szemszögéből mutatja be egy szerelem kibontakozását, egy különleges kapcsolatot a két különböző kultúrából érkező ember között, egy fiatal lány felnőtté válásának történetét. Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai nem véletlenül váltak az olvasók kedvenceivé. A két regény szépen egészíti ki egymást, egészen más érzéseket adva át az olvasónak, miközben egymástól függetlenül, külön-külön is megálljáka helyüket. Ha még nem olvastad Az Arab című regényt, ezek után biztos kedvet kapsz hozzá.

von László Krasznahorkai

A szerző fura világba csöppenti az olvasót: egy isten háta mögötti, pusztuló kis településnek az állati lét határán tengődő, elvágyódó, magukon segíteni azonban képtelen lakói közé. Az egykor virágzó hely vezetőjének, Irimiásnak nyomtalan eltűnése óta a tönk szélére került ottlakók jórészt szétszéledtek. A hátramaradottak már épp a menekülést latolgatják, amikor híre terjed, hogy útban van feléjük a már holtnak hitt Irimiás. A karizmatikus erejű, Messiásként várt Irimiás betoppanása a szabadulás reményét kelti, és úgy látszik, nem is hiába: "Irimiás majd gatyába rázza a dolgokat". A létrehozandó mintagazdaság terve mindannyiukat fellelkesíti, olyannyira, hogy keservesen szerzett, megtakarított pénzüket nyomban Irimiásnak adják, aki azonban - kisebb közjáték és néhány nap eltelte után - zsebpénzt és egy-egy címet nyom a markukba, amelyen, ha jelentkeznek, szállást és munkát kapnak. Az emberek boldogok, Irimiás is elégedett, hisz sikerült elszednie a pénzüket, segített is rajtuk, leginkább azonban önmagán. A csüggesztően komor mű, amelyből a kilencvenes években Tarr Béla rendezésében többórás mozifilm is készült, az új magyar próza jelentékeny alkotása: a modern irodalomra fogékony olvasóknak ajánlható.

von Anna Karády

1910-es évek, Adria - Európa a Nagy Háború felé tart. Az abbáziai Gerbeaud cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka és báró Hollósy Ármin számára még sok meglepetést tartogat az élet. A háború előszobájában született szerelemre megpróbáltatások sora vár. A haditengerészeti mozgosítási parancs kirángatja a szerelmeseket az adriai szigetvilág édenkertjéből. A tengerésztisztet arra nevelték, hogy a kötelesség még az életnél is előbbre valóbb. A nem várt események összezúzzák az álmaikat. Hogyan változtatja meg a háború a szerelmesek életét? Vajon otthonra talál a Zserbó-kisasszony a tenger partján? A századelőn játszódó történelmi romantikus regényben betekintést nyerhetünk a tengeri kikötők, világot járt tengerészek különös életébe, majd a huszadik század hajnalának legtündökölőbb éveit követően az Adria megmutatja viharosabb arcát is. Megindító történet szerelemről, magányról, vágyról, és a reményről. Azok vagyunk, akinek születtünk? Vagy inkább az határoz meg minket, hogy életünk során kikkel találkozunk?

von Angelika R. Kelényi

von Angelika R. Kelényi

Caroline Wood sosem gondolta volna, hogy egyszer ékes magyar nyelven súgja majd valaki fülébe: Szeretlek! Sármos, mindazonáltal nagyképű főnöke ez alkalommal egy családias panzióba küldi, amely a Balaton partjára vonzza a külföldieket messze földön híres konyhájával. Éppen ez utóbbi szúr szemet a helyi luxusszálloda hírhedt tulajdonosának, aki még a gyilkosságtól sem riadna vissza, hogy megszerezze a kis panzió séfjének titkos receptjeit. Carónak leleplező anyagot kell írnia az aljas módszerekkel dolgozó szállodásról, aki bárkit félreállít, ha az érdeke úgy diktálja... A baj csak az, hogy a lány ugyan enni szeret, de nem egy konyhatündér, mégis profi szakácsként kell bizonyítania. A séfnek azonban más irányú elvárásai is vannak... A lány hamar nyomra bukkan, és szokása szerint a legnagyobb veszélybe sodorja magát... Mit főz ki Caroline ezúttal, hogy ép bőrrel megússza a magyar gasztro-kalandot? R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

von Anna Karády

1910, Fiume - A Magyar Királyság egyetlen kikötője. Az Adriai-tenger partján virágzik a kereskedelem, ezért a híres pesti cukrász, Gerbeaud Emil megvásárolja a fiumei csokoládégyárat, és üzletet nyit az abbáziai luxusvillák és fényűző szállodák szomszédságában. Így kerül a fiumei gyorsvonattal a belvárosi cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka kisasszony egyenesen a híres tengerparti sétaútra - a kalapos kisasszonyok és sétapálcás urak legelőkelőbb üdülőhelyének szívébe. A Gerbeaud-kisasszony útjába egy tengerészt sodor a bóra nevű szél, akivel csupán abban egyeznek, hogy mindkettőjüknek igen határozott víziója van arról, hogyan is képzelik el a jövőt. Az emberek csupán véletlenül találkoznak életük során, vagy a sors rendeli így? Vajon a szerelem fordít a sorsunkon vagy éppen beleteljesíti azt?