American Queen Amerikai királynő

von Sierra Simone

Format:Unknown

Greer Galloway vagyok, és az Amerikai Egyesült Államok elnökének gyönyörét szolgálom. Már fiatal lányként arra figyelmeztettek, hogy ""Ne osztogasd a csókjaidat"". Kétszer is eleresztettem ezt az intelmet a fülem mellett, és a szívemet mind a kétszer fájdalmasan összetörték. Harmadszor már tanultam a leckéből, és örökre lemondtam a szerelemről. De Colchester elnök nem mondott le rólam, de nem ám! Én még annak idején Ash-ként, a katonaként ismertem meg. Törött üvegszilánkok körében csókoltam meg. Nem felejtettem el megszegett ígéreteit és tiltott vágyait. De az ország a szabad világ vezetőjeként ismeri, az egyetlenként, aki megóvhat minket a háborútól. Ash elkeseredetten meg akar szerezni magának, ezért a legjobb barátját, Embryt küldi értem, hogy vigyen el hozzá. Nem tudja, hogy nekünk is vannak titkaink, Tragédiáink. Vágyaink. Egy második csók köt össze minket. És nemsokára múlt és jelen, gyönyör és fájdalom kelepcéjében vergődöm, két férfi között, aki egymás után ugyanúgy sóvárognak, mint utánam. És miközben egyre nagyobb nyomással nehezedik ránk a háború és az árulás, belesodródunk egy olyan szenvedélyes szerelmi viszonyba, ami megváltoztatja a világot. A USA Today sikerszerzője átülteti korunkba Artúr király, Ginevra és Lancelot lovag történetét egy elegáns, érzéki és felejthetetlen regényben.

Romance
300 SeitenUnknown
Erschienen an: 2024-07-30

Was ist bookie?

  • Gratis Lieferung in Deutschland
  • Finde Bücher die zu dir passen
  • Tracke dein Leseverhalten und setze dir Ziele
  • Connecte dich mit anderen Leser*innen

Hier sind noch keine Rezensionen vorhanden.

Ähnliche Bücher

Leiner Laura

Leiner Laura

Márton Simon

László Krasznahorkai

Stephen King

István Fekete